Ajánlott helyek
1. oldal / 3 Miskolctapolca, vagy, ahogy a helyiek nevezik, Tapolca, 1950 előtti nevén Görömbölytapolca Miskolc városrésze. Neve szláv eredetű, fürdőhelyet jelent. Barlangfürdője egész Európában egyedülálló.
A városrész lakói 2008. december 7-én népszavazáson a Miskolctól való elszakadás mellett döntöttek, az ezzel kapcsolatos több lépésből álló eljárás várhatóan 2009 végéig lezajlik. A megalakítandó új község tervezett neve Tapolcafürdő. A környék már az ősidőkben lakott volt, az őskori leleteket a Herman Ottó Múzeum őrzi. A középkorban a Miskolcot alapító nemzetség szállás- és temetkezési helye volt. A Tapolca nevet a népvándorlás korában itt átvonuló szláv törzsektől kaphatta, Anonymus már ezen a néven említi. 1219-ben már monostor állt itt, melyben bencés szerzetesek laktak egészen a 16. századig. A török uralom idején azonban a folytonos támadások miatt a szerzetesek elhagyták a területet, mely lakatlan maradt egészen a 19. századig, bár nyaralóhelynek már az 1700-as évek elején használták. 1711-ből maradt fenn a váci püspök levele, melyben a püspök a fürdőhely rendbetételére kéri a vármegyét. A fürdő ekkoriban a görömbölyi apátság tulajdona volt. A püspök kezdeményezésére a gyógyvíz számára három medencét alakítottak ki, mellette öltözők és egy hatszobás fogadó épült. Az 1830-as években már fedett fürdő állt a módosabbak rendelkezésére, a köznép továbbra is a szabad ég alatt fürdött. |